Krakkó-Auschwitz-Birkenau

2017. december 8. reggel 7 óra

A nap, amelyet oly izgalommal vártunk mindannyian. A busz már a parkolóban állt, a szülők utolsó búcsú tanácsaikat adták gyermekeiknek, és felhangzottak az ikonikus kérdések is „Mindent bepakoltál?”; „Semmi nem maradt otthon?”; „Hívj, ha ott vagytok!” Mi persze már alig vártuk, hogy elinduljunk és elkezdődjön zrínyis életünk utolsó nagy kalandja. Egy utazás, amely távol esik Miskolc szmogos levegőjétől.

Alsóbb évesek! Ha most ezt olvassátok és egyszer ti lesztek azok, akik Krakkóba utaztok, egy valamit jegyezzetek meg: indulás előtt lesz egy lista a nevetekkel, és azzal, hogy ki melyik buszban ül. Mindig a számotokra kijelölt buszba üljetek a kellemetlenségek elkerülése végett!

7 óra után nem sokkal a buszsofőr beindította a motort és végre elindultunk.

Véget nem érőnek látszott az utazás. A határ felé sok apró, ám meseszép falucska mellett mentünk el. Igaz, akkor nem teljesen erre gondoltunk, hanem inkább a reggelire és arról tanácskoztunk, hogy vajon elég meleg ruhát raktunk-e a bőröndbe. Egyre távolabb kerültünk otthonunktól. Átlépve Szlovákiába, a Magyar Telekom Zrt. szolgáltatása feladta a harcot, sokunk pedig elvérzett a küzdelemben. Próbáltuk megoldani a technika okozta nehézségeket, volt, akinek sikerült, míg mások elestek attól a lehetőségtől, hogy megmutathassanak egy-egy selfit barátaiknak a Facebookon.

Néhány óra elteltével megálltuk pihenni egy benzinkút parkolójában, és hihetetlen látvány tárult elénk. Meseszép hegyek, havas fenyvesek. Ami pedig ennél is jobb volt? Mindenkiből előtört gyermeki énje és úgy hó csatáztunk, akár az óvodások.

Már ebben a pillanatban éreztük, hogy remek út lesz ez.

Újra buszra szálltunk és Zakopane felé vettük az irányt. Az aszfaltot újabb havas tájak, apró faházak, egy mesebeli téli ország övezte. Amikor megérkeztünk, még több hó várt bennünket.  Ebben a kis elvarázsolt városban 2 órát töltöttünk el. Vajon mi volt az első gondolatunk, amikor elindultunk felfedező utunkra? Hol tudunk vajon sajtot venni?! Tudni kell ugyanis, hogy a lengyelek általában, és nem csak itt Zakopaneban, messze földön híresek a sajtjukról. A finom, kellemesen sós és füstölt ízharmónia katartikus élményt nyújt bárkinek, aki csak egy pillanatra is megízleli eme csodát.  Persze nem csupán a sajt volt maradandó emléke ennek a városnak. Néhányan megkóstolták a lengyel gofrit, míg mások egy forró kávéval vagy teával melegedtek fel. A 2 óra elteltével eljött a búcsú ideje, létszámot ellenőriztünk és megpróbáltunk elindulni. Egy valami akadályozott meg bennünket: a hó! A buszunk kereke ugyanis belesüllyedt a fehér hótengerbe, ám tehetséges buszsofőrünkön ez sem fogott ki, és pár pillanat múlva a buszindulásra készen állt.

Kunos tanárnő tervei szerint 6 óra körül érkeztünk volna meg Krakkó városába, ám a fiúk szervezete közbeszólt. Gyorsan és halaszthatatlanul mosdót vagy egy félreeső fát kellett találnunk. Míg kezdetben csak 1 fiúnak volt rá szüksége, a rövid pihenő idejére egy egész busz fiaira rájött a szükség. Visszagondolva nagyon vicces volt, ahogy egyre másra ugráltak ki sietve a buszból.

Végtére is nem „késtünk” sokat, hisz egy jó negyed órával 6 után érkeztünk Krakkóba. Elfoglaltuk szállásunkat, majd elkezdtük az esti programot tervezni. Szabad estét kaptunk, így a baráti társaságok maguk fedezhették föl a kanyargós utcákat és az adventi vásárt. A főtér, ahol az árusok sátrat vertek körülbelül 10-12 perc sétára volt a Dietla utcán fekvő hosteltől. Körbejártuk a különféle standokat, megnéztük a szebbnél szebb portékákat, és megcsodáltuk a krakkói karácsonyfát és az esti díszkivilágítást is.

Újabb jó tanács következik! A főtérre vezető úton van egy remek kis kebabos, ahol mindig finom és meleg gyrost, kebabot vagy sült krumplit vehettek, ha esetleg a közös vacsora után még éhesek lennétek.

A kis esti séta, vásárlás és forró csokizás után visszatértünk a szállásra, ahol a közös társasjátékozás és beszélgetés éjszakába nyúló lett.

2017. december 9. reggel 6 óra

Mindenkit kellemetlenül érintett a korai ébresztő és a levegőben mind éreztük, hogy egy „nehéz” nap lesz. Mai úti célunk Lengyelország 2 koncentrációs táborába vezetett. Egy olyan korszakot ismerhettünk meg közelebbről, ami a világtörténelem egyik legsötétebb 6 éve volt. Auschwitz- Birkenau...két hely, sok ezer emlék, sok millió halott. „ A krakkói út előtt izgatottan vártam, hogy vajon milyen lesz nem is maga Krakkó, inkább az Auschwitz-Birkenau tanulmányi időutazás. A két tábor közül Birkenau hatalmas méretei, a véget nem érőnek látszó barakktengerek romjai, és a már tudatomban lévő események és háttérismeretek hatottak rám igazán. Megrendítő, ember feletti érzés volt a sínek mentén sétálni a végeláthatatlan szögesdrótkerítéssel párhuzamosan. Az auschwitzi tábor magyar nyelvű kiállítása nem csak érdekes, de elgondolkodtató is volt számomra. Az ember gyarló, és úgy tűnik, sokat nem tanult hibáiból.” Szörnyű, megrázó és hihetetlen, hogy ember ember ellen mit képes elkövetni. Azt mondhatom, hogy ezeket a helyszíneket mindenkinek meg kellene látogatnia, és az emberi fajnak a történelem egyik legnagyobb hibáját soha nem szabad hagynia, hogy újra megtörténhessen.

A koncentrációs táborokból újra Krakkó felé indultunk. A körülbelül másfél órás utat sokan végigaludtuk, vagy megosztottuk egymással gondolatainak a látottakról. Amikor megérkeztünk a krakkói zsidónegyed kezdő állomásához, a Schindler gyárhoz, mindnyájunkat elfogott egy érzés: itt állunk annak az embernek az ipari komplexuma előtt, aki 1200 zsidó életét mentette meg azzal, hogy munkát adott nekik. Ez a szám eltörpül amellett, hogy mennyien estek áldozatúul, mégis fontos és mégis hálásak neki, hisz egy esélyt kaptak a túlélésre, egy lehetőséget arra, hogy ha nem is felhőtlenül boldogan, de élhessenek. A gyár után a zsidónegyed felfedezése következett. „Az idegenvezetők minden alkalommal nagyon közvetlenek voltak, rengeteg érdekességet meséltek nekünk.” Többek között megtudhattuk, hogy a zsidónegyed fala miért épp olyan alakú, amilyen: állítólag, egy német tiszt feleségének az ötlete volt a lekerekített, sírkőre emlékeztető forma, hogy a zsidókat vallásukból vett motívummal félemlítsék meg és sugallják feléjük a halál hideg szelét.

Ezután egy térre értünk, ahol 60 darab széket helyeztek el, amelyek egy művészi kompozíció részét képezték. Kivéve egyet, amely egy már letűnt kor épületének ablaka felé fordult: ezen a téren zajlott le a legtöbb kivégzés, és a haláltusákat azzal a székkel szemközti ablakból nézték végig. A Visztula felett sétálva megcsodáltuk a híd meseszép díszkivilágítását és természetesen a fotók készítése itt sem maradhatott el. Tovább haladva, megismertük Krakkó 6 zsinagógáját és történetüket. Bejártuk Steven Spielberg híres, Oscar-díjás fimjének helyszíneit és kicsit mi magunk is szereplőkké válhattunk. Az idő véges volt, így próbáltak az idegenvezetők minél több érdekességet elmesélni a város különféle általunk érintett pontjáról. Elérkezett a vacsora ideje, és megbeszéltük a következő, utolsó napi programunkat.

Újabb jó tanács! Ha rövid az időtök, de éhesek vagytok,ám sűrű a program, akkor ne a McDonald´s legyen az első gondolatotok, mert messze van a szállástól, és ciki, ha egy egész busz rátok vár tanárnő pedig kicsit ideges lesz!

2017. december 10.

Elérkezett kalandunk utolsó napja. Az ébresztő egy kicsit későbbi időpontra esett, mégsem voltunk teljesen boldogak. Tudtuk, hogy ez az utolsó reggelünk a Dietla utcán,hogy néhány óra múlva Krakkó városának vonzereje, a kanyargós utcák szépsége, az éjszakai beszélgetések mind emlékké válnak. A reggeli sem volt zökkenőmentes. Néhányan ugyanis eltüntettük a szobák kulcsát, így okozott némi fejtörést mindenki számára, hogy vajon ki menjen vissza és keresse meg őket. Végül ez a kis technikai nehézség is megoldódott, és kezdetét vette az utolsó közös városnézés. Első állomásunk a Wawel volt. Innen tekintettünk le a vár alatt elterülő városra. Meseszép kilátás, csodálatos történetek a híres krakkói sárkányról. Érdekesség, hogy a vár székesegyházának bejárata felett lógó csont, ameddig ott lesz, addig állni fog a vár és a város...a legenda szerint. Majd egyre többet és többet tudtunk meg az óváros épületeiről, híres személyiségeiről, a lengyel város történelméről. Az elválás órája mind közelebb és közelebb került hozzánk. Az idegenvezetők elbúcsúztak tőlünk Krakkó főterén kellemes karácsonyi ünnepeket és sikeres újévet kívánva.

Az indulásig még volt egy kis időnk, amit arra használtunk fel, hogy a hiányzó ajándékokat megvegyük, vagy elfogyasszunk egy gyors ebédet valahol. Végül nem sokkal 1 óra után elhagytuk a várost, szívünkben minden ott töltött idő emlékével. És vajon mit éreztünk, amikor elindultunk haza? Visszavágyunk-e? Nos….”Felejthetetlen marad a buszos éneklés, és zenehallgatás, a késő esti séták az esőben és a közös társasjátékozás, és beszélgetés a szálláson.” „Igaz, hogy lejártuk a lábunkat, mégis azt mondhatom: megérte! Ha tehetném, már most indulnék vissza.” „Biztos vagyok benne, hogy ellátogatok a közel jövőben, és újra meghódítom Krakkó varázslatos utcáit!”

Összességében mindannyian remekül éreztük magunkat és hálásak vagyunk Kunos Nóra tanárnőnek azért, hogy itt lehettünk!

Bihari Petra

12.B