dr. Árokszállássy Zoltánné

(1915-2000)

1915-ben született. A körorvos apa halála után óvónő édesanyja egyedül neveli föl két gyermekét Székesfehérváron. Szülővárosa, Máramaros többnemzetiségű falvai, a kecskeméti Református Gimnázium, a budapesti egyetem formálják ifjúkorában. Magyar-angol szakon végez, és bár lemond nagy álmáról, a festészetről: a művészetek szeretete végigkíséri sorsát. A főváros pezsgő szellemi élete mellet az egyetemi évek két külföldi úttal ajándékozzák meg: nürnbergi és londoni tanulmányúton vesz részt.

1940-ben, a diplomaszerzés után a máramarosszigeti leánygimnáziumban kap állást. A tanításon kívül hivatásának érzi a magyar nyelv ápolását: önképzőkört vezet, ünnepélyeket rendez, javítja a kevert nyelvű diákság hibás nyelvhasználatát. Három év múlva a fiatal tanárnő nehéz szívvel hagyja el Máramaros hegyeit, de várja az új élet Miskolcon, férje, Dr. Árokszállássy Zoltán, a Lévay Gimnázium tanára oldalán. Olyan változásokkal, állandó költözésekkel járó életút ez, amilyet a mai ember Magyarországon csak ritkán tapasztalhat meg. S közben: két világháború…

1943-tól tanított Miskolcon, majd csaknem harminc éven keresztül, mindvégig egy, a nevét akkortájt többször is váltogató intézményben, a Zrínyi Ilona Gimnáziumban.

Magyart, angolt, oroszt tanít, szakfelügyelő, közben segíti férje tudományos munkáját, illusztrációkat készít írásaihoz: a növényhatározóhoz és a műszaki egyetemen használt őslénytan-jegyzethez.  Helytáll szülőként is: édesanyja segítségével neveli 1947-ben született Zoltán fiát.

Az életét színessé a színjátszás s a „Népek hazája nagyvilág” sorozat előadásai tették, ezzel hozzájárult ahhoz, hogy a gimnázium megkapta az  Unesco-asszociált iskola címet. Kiváló munkájáért kétszer kapott miniszteri kitüntetést.

Sárika néni a 90-es évek végén vallomásában szeretettel idézte fel emlékeit, és élete egyik legcsodálatosabb élményének tanári pályáját tartotta.