Drámás diákjaink Kassán

A 11.A osztály dráma tagozatos diákjai nemrégiben részt vettek a kassai KonFest színházi és zenei nemzetközi művészeti fesztiválon. A KonFest egy nemzetközi, diákok által szervezett színházi fesztivál, amelynek célja a művészeti iskolák közötti együttműködés elmélyítése. A fesztivál keretében diákprodukciók kerülnek színpadra, ahol a zeneművészeti és színművészeti ágak diákjai és tanárai inspirálhatják egymást.

Az idei fesztivál központi témája a DIALÓGUS, amely a kölcsönös megértéshez vezető utat keresi. Ez a nyílt párbeszéd új lehetőségeket tár fel az oktatási folyamatban, és kulturális párbeszédet indít el, amely nem ér véget a rendezvény befejeztével.

A 11.A osztály előadása a "Ki kapcsolta le a lámpát?" címet viselte. Az előadásban tudósok próbálták megfejteni, hogy ki és mikor kapcsolta le az emberiség lámpáját. Az előadás azt a kérdést feszegette, hogy mennyire felelős az egyén a saját maga és társadalma jövőjének, jelenének és múltjának megváltoztatásában.

A diákok lenyűgöző teljesítményt nyújtottak, és sok új tapasztalattal gazdagodtak a fesztivál során. Lehetőségük nyílt beszélgetni más nemzetek színjátszóival, és alkalmuk volt jobban megismerni Kassa művészeti és kulturális értékeit. A fesztiválnak a kassai Thália színház adott otthont, amely különleges hangulatot biztosított az eseményekhez.