Koncert utáni beszélgetés

Szeptember 18-án 15:00 órakor iskolánk aulájában egy rendhagyó, tanévnyitó koncertet hallhattunk.

 A rendezvény után alkalmunk nyílt interjút készíteni a fellépőkkel:

Holló-Vaskó Csaba tanár úrral, aki ezúttal fagottművészként csillogtatta meg tehetségét, és a francia származású, de Magyarországon élő, szaxofonon játszó Nicolas Beaupertuissal.

RIPORTER: - Honnan jött a koncert ötlete?

HOLLÓ-VASKÓ CSABA: - Szerencsére van két fantasztikus partnerem, akikkel együtt zenélek, és úgy gondoltuk, hogy jó ötlet egy bemutatkozó koncertet tartani az iskolában.

R: - Mi alapján állították össze a műsort? Véletlenszerűen, vagy személyes kedvencek alapján kerültek az előadásba a bemutatott zeneművek?

H-V. CS: - Főleg francia darabokat kerestünk, mivel ezt a nyelvet tanítom a Zrínyi Gimnáziumban, és a diákjaimnak is próbálok minél több ilyen nemzetiségű dalt mutatni. Jelen esetben szerencsénk volt – tekintve, hogy sok fagottra írt művet készítettek a franciák, akik eleve sokat hozzátettek a zeneirodalomhoz. Rengeteg jó fafúvósokra komponált szerzemény került ki a kezeik közül, illetve a Passacagliát a volt fagott-tanárnőm javasolta, hogy játsszam. Atonális, gyönyörű darab, ugyanakkor kifejezetten nehéz is. Nagyon megszerettem játszani. Mondjuk, egyébként is szeretem a kissé fanyar, szomorkásabb hangulatú dalokat.

R: - Milyen alapon választottak annak idején hangszert?

H-V. CS: - Pontosan én sem tudom, pedig amikor eldöntöttem a diplomaosztóm előtt egy évvel, hogy zenét szeretnék tanulni, egy teljes napon át gondolkodtam, hogy a fagottot vagy a vadászkürtöt válasszam. Nem bántam meg a döntésem, habár akkor még nem is tudtam, hogy milyen sok francia szerző készített erre a hangszerre különböző műveket.

NICOLAS BEAUPERTUIS: - A tanáromat egyszer meghallottam, mikor a Rózsaszín Párducot játszotta szaxofonon, és azonnal megtetszett a hangszer.

R: - Mikor elkezdték a zenei tanulmányaikat, volt vele valami komolyabb céljuk,  vagy csak szórakozás szintjén gondoltak rá?

H-V. CS: - Csak szórakoztatásra. Érdekes ez, mert más fagottosok zenekarban játszanak kötöttségek  mellett, mégis sokszor mondják, hogy én vagyok a legtöbbet szólózó fagottos Miskolcon. 

Az igazság az, hogy élvezem a szabadságot, azt, hogy azt játszok, amit csak akarok. Sokszor Nicolassal átírunk darabokat, amiket aztán később megmutatunk a közönségnek. Sőt, ezzel kapcsolatban már vannak további terveink.

N. B: - Én már a kezdetektől tudtam, hogy szaxofontanár szeretnék lenni. Teljes mértékben a zene hatása alá kerültem. Éreztem, hogy ezzel akarok foglalkozni. Éppen ezért nagy öröm volt számomra, amikor Franciaországban egy zeneiskola igazgatója lehettem.

R: - Hogy sikerült sort keríteni a próbákra a tanítás mellett?

H-V. CS: - Nehezen. Leginkább este kezdődtek a próbáink. Megmondom őszintén, néha tényleg azt érzi az ember, hogy egy fárasztó nap után semmi kedve gyakorolni, és csak azért megy el mégis, mert meg van beszélve, és nem akarja a társait cserbenhagyni. Ugyanakkor érdekes, hogy néha egy szinte megszokott dal közben olyan érzésem van, mintha teljesen más, újfajta dolgokat fedeznék fel benne.

N. B: - Igen, ilyen velem is rengetegszer előfordult. Ezerszer játszottam már, és mégis mintha az lenne az első alkalom.

R: - Köszönöm a beszélgetést és az élményt, amellyel gazdagabbak lettünk az előadás során. Remélem, lesz még  koncert az iskolánkban. További sok sikert kívánok!

10.C Média