Jutalomkirándulás

Idén is megrendezésre került iskolánkban a szüreti mulatság, amelyet izgatottan vártunk, hiszen először vettünk rajta részt. Próbáltuk „nagyon odatenni” magunkat; sikerült is másodikként végezni az osztályok versenyében.

Jutalmunk:  zempléni kirándulás a Menő Menza program keretében.

Október 18-án osztályfőnökünk és pótosztályfőnökünk is velünk tartott. Kirándulásunk első állomása Hernádszentandrás, ahol megnézhettük megyénk nevezetes ökogazdaságát, Bioszentandrást.

Polgármester úr és a kertészet vezetője elmesélték, hogyan született, majd  valósult  meg a biogazdálkodás ötlete a fennmaradásáért küzdő 400 lelkes faluban.

Megkóstolhattuk a biozöldségeket, fűszernövényeket, az azokból készült lekvárokat, teát. Szedhettünk egy-egy kis csokor levendulát is. Voltak, akik vásároltak a bioboltban.

Encs felé „vettük az irányt”, hogy a híres Anyukám mondta étteremben elfogyasszuk bőséges, ízletes, a menüsorból előzetesen kiválasztott ebédünket. Isteni finom volt.  Jó hangulatban telt az idő; beszélgetünk, nevetgéltük.

Az ebédet a regéci várba tett sétával „dolgoztuk le”.  Megérte az erőfeszítés; a kilátás gyönyörű, az őszi erdő ezer színben pompázó.

Hazafelé a buszon énekeltünk, nevetgéltünk, örültünk az együtt töltött napnak.

Fáradtan, de egy nagyon jó nap emlékével érkeztünk haza.

Reméljük, még sok ilyen közös élményben lesz részünk.

                                                                                              a 9.kny

Krónikások:

Aczél Boglárka, Béres Zsanett, Demeter Margaréta, Dudás Dániel, Holló Orsolya, Iroczki Szandi, Varga Bálint, Vári Jázmin