Szüreti mulatság

A nyarat idéző szikrázó napsütésben október 13-án idén is megtartottuk hagyományos alapítványi rendezvényünket, a szüreti mulatságot.

Ez volt a nyolcadik ilyen rendezvényünk a Zrínyi Ilona Gimnázium Diákjaiért Alapítvány támogatására, ahol szülő, tanár, diák és vendég eltölthetett együtt egy kellemes délutánt a diákok műsorát nézve, a standok kínálatából válogatva, a szüreti gulyás mellett beszélgetve.

A program Fridrikné Várhegyi Renáta igazgatónő köszöntőjével majd a drámatagozatosok és Regős Zsolt tanár úr vidám műsorával kezdődött, utána nyugdíjas portásunk, Juhász János tangóharmonikázott a vásári forgatag látogatóinak.

A szüreti gulyás most is nagyon finomra sikerült, amit az alkalomhoz/hangulathoz/ illően feldíszített ebédlőben fogyaszthattak el a vendégek.

A szombat délután sötétedés előtt a tombolasorsolással fejeződött be, amire minden osztály készített egy csomagot.

A zsűri a mulatság kezdete előtt az alábbi kategóriákban értékelte a standokat és választotta ki a legjobbakat:

  • Árukínálat: 9. Kny
  • Prezentáció: 9.A
  • Design: 9. C

Az osztályok közötti verseny eredményhirdetését hétfőn délelőtt iskolagyűlés keretében tartottuk meg. Itt az egy főre eső támogatás alapján került sor a díjazásra:

  • I. helyezett: 9. C osztály: 4.254 Ft/fő

Jutalmuk egy napos buszos kirándulás Gömörszőlős-Aggtelek útvonalon

  • II. helyezett: 9. Kny osztály: 4.237 Ft/fő

       Jutalmuk egy napos buszos kirándulás Hernádszentandrás-Regéc útvonalon

  • Díjazott: 11. A - a legjobban teljesítő felsőbb éves osztály

Jutalmuk közösségi programra felhasználható 50.000 Ft

  • Díjazott: 9. A - a legszínvonalasabb prezentációt bemutató osztály

Jutalmuk közösségi programra felhasználható 50.000 Ft

A rendezvény segítségével az alapítvány 1.150.000 Ft-tal lett gazdagabb, amit a tanév folyamán a diákok számára szervezett programokra, jutalmazásra, versenyek és egyéb programok útiköltségének támogatására, az iskolai évkönyv kiadására, valamint a színpadi függöny cseréjére fordítunk.

 Ezúton is köszönjük a segítségét mindazoknak, szülőknek, kollégáknak, diákoknak, akik munkájukkal, anyagi támogatásukkal, egyéb felajánlásaikkal hozzájárultak a rendezvény sikeréhez és alapítványunk gazdagításához.