„Márciusi Ifjak” Manderka

2019. 03.18-án, Sajókápolnán rendezték meg a „Márciusi Ifjak” Manderka – hegyi emlék körversenyt. A történelmi akadályversenyen 17 csapat indult, ahol a 2. helyen végzett a Zrínyi csapata! 

A verseny leírása egy versenyző benyomásai alapján.

Február vége. Fodor Virág leszólítja az általa addig ismeretlen Lajos Norbit, hogy nem akar-e elindulni egy katonai versenyen. Aki ismeri Norbit, az tudja, hogy egy ilyen őrültségre zokszó nélkül igent mond. Mivel kellett még egy fiú induló, ezért Norbi választása rám esett. Így 3-an, az esélytelenek nyugalmával indultunk el a Márciusi Ifjak nevű versenyen. Már itt külön köszönetet érdemel Soltész Adrien tanárnő és Jakucs Gábor tanár úr, akik saját munkaidejükből áldoztak ránk.

Mint azt a megmérettetés napján (március 18-án) megtudtam, egy Sajókápolna nevű település határában fogjuk összemérni az erőnket a többi csapattal. Amint megérkeztünk, elkezdődött az ellenfelek felmérése, rögtön az ajándék bundás kenyér után. Nagyjából beteljesült amire számítottunk: rengeteg rendészetis, egymás hegyén-hátán, illetve a látványosan bevonuló kadétok, rögtön egy UAZ teherautó platójáról, illetve Hermanosok. Bevallom őszintén, amikor először belegondoltam, hogy meg kell mérkőznünk ezekkel a harcedzett katona-növendékekkel, kicsit kedvem lett volna hazamenni. Soltész tanárnő a 9. rajthelyet húzta ki nekünk, úgyhogy cirka 110 percet álltunk, mint hal a szatyorban. Amikor megszólalt számunkra is a várva várt „RAJT!” felkiáltás, teljes erőbedobással indultunk útnak. Ha láttatok már házfalat… Na mi majdnem olyan meredek hegyen másztunk és ez még csak az első próbatétel volt a 9 állomásos megmérettetésen. Az első állomás szerencsére logika volt, úgyhogy volt időnk szusszanni egy kicsit. Egy matek feladat volt, úgyhogy Norbi és én hátraálltunk, hogy még a levegőt se vegyük el Virág elől, aki játszi könnyedséggel oldotta meg az előtte álló feladatot. Elindultunk még feljebb, csak, hogy azután lefuthassunk és elérjük a 2. állomást, ami 40 kilós zsákcipelés volt mindegyikünknek, majd még egy farönköt is megsétáltattunk és csak így folytathattuk az utunkat. A következő állomáson kötelet kellett másznunk, amit csapatunk hamar megoldott, így megkaptuk az engedélyt, hogy visszamenjünk az előző állomáshoz…

Ha volt is gond a pálya valamelyik részén, akkor ezt annak említeném, ugyanis egy lejtőn lefelé kellett bicikliznünk, miközben szlalomban bóját kerülünk. Na igen… de legalább ha a fékem fogott volna…. Mondjuk Norbit se kellett félteni, mindig tudtam hol van, mert olyan hangos volt a fékje, hogy még Mátészalkán is felkapták a fejüket tőle. Miután túléltük a biciklizést, egy adag gyújtóssal a hónunk alatt kellett visszatolni a kerékpárt a dombon felfelé, majd miután mindentől megszabadultunk indulhattunk tovább, ahol egy (nagyjából) egyszerű feladatsor várt ránk a forradalomról. Miután ezt is letudtuk indulhattunk lefelé, ahol a lövészet várt ránk. Mindhárman húztunk egy alakzatot, amit el kellett találnunk (erre még visszatérek). Ezek után egy kifeszített kötélháló alatt kellett kúsznunk, majd a változatosság kedvéért meg kellett másznunk még pár emelkedőt, hogy az utolsó előtti állomáshoz érjünk. Itt gránátot kellett dobnunk… Ez az ami nem nagyon sikerült, de ez sem tántorított el minket és máris az utolsó állomásnál termettünk, ahol – most kapaszkodjunk meg – egy összerakó várt minket. Ez meg sem kottyant a csapatunknak és utolsó feladatként felkaptam a zászlót és együtt befutottunk a célba. Huh, leírni sem volt rövid és a kihívásokat is 23 perc alatt teljesítettünk, ami nagyon is jó idő, főleg a hibás feladatokért kapott plusz másodperceket is figyelembe véve.

Tehát beértünk a célba… majd vártuk, hogy a többi 17 csapat is beérjen a célba, az esélyeinket latolgattuk. A sok kigyúrt, izmos katona növendék mellett egy drámás, egy rajzos és egy matekos… Hát van pár jó vicc, ami így kezdődik. Nem lövöm le a poént, úgyhogy gyors ugrás az eredményhirdetésig. Szigorúan egysoros vonalban álltunk. Vártuk a végét ennek a kegyetlenül fárasztó napnak, ugyanakkor már tudtuk, hogy Norbi és Virág biztosan nem megy haza üres kézzel, ugyanis különdíjat kapnak a lövészeten nyújtott teljesítményükért, azonban nekem még nem volt biztos, hogy megérte eljönnöm (azon túl, hogy megúsztam egy töri felelést). Amikor elhangzott a harmadik helyezet neve, feladtam minden reményt. Teljesen fölöslegesen jöttem el, rossz idő van….

„2. helyezet: Zrínyi csapata”

Ott és akkor megállt az idő. Úgy kellett kilökdösni a helyemről, hogy álljak föl a pódiumra.

Ahogy átvettem a díjat és elkaptam a sár miatt szó szerint majdnem a lábam előtt heverő polgármester asszonyt, le se lehetett vakarni az arcomról a vigyort. Soltész tanárnőn tisztán látszott még a hazafelé úton is, hogy képtelen felfogni ami történt, de valahol mind így voltunk ezzel. Hihetetlen. A három fős csapatunk legyőzte a kadétokat, a rendvédelmiseket és  a Hermant is.

Utóiratnak: 5 másodperccel ment el az 1. hely. Legközelebb nem fog.

Katona Ádám