Franciások kézilabdáztak ….

Iskolánkban 2019. január 18-án került megrendezésre a francia két tanítási nyelvű oktatásban résztvevő intézmények kézilabda versenyének területi selejtezője.

- "Magyarországon kilenc olyan iskola van, ahol francia két tanítási nyelvű oktatás folyik. Ősszel kezdtük el megszervezni ezt a rendezvényt, ahol három gimnázium vegyes kézilabda csapata mérkőzött meg egymással. Nagyon jó kis program volt, a vendégek jól érezték magukat, iskolánk francia tagozatos tanulói, sütikkel várták a meghívottakat" – tájékoztatott Kováts Éva tanárnő.

Mindez Lengyel Gábor tanár úr nélkül nem valósulhatott volna meg, aki a felkészítésben valamint a mérkőzések lebonyolításában is szerepet játszott.

- "Egy hónapunk volt felkészülni az összecsapásokra, és a két ünnep között egy edzőtábort is tartottunk. A csapat lelkes volt, komolyan vette a felkészülést. Szépen helyt álltunk, ha kicsit hamarabb észrevesszük az ellenfél hibáit, akkor megnyerhettük volna a mérkőzéseket. Összességgében elégedett vagyok a csapatunk játékával. Az első mérkőzést a pásztói gimnáziummal játszottuk, akik ellen nagyobb arányú vereséget szenvedtünk. A második összecsapáson a debreceni kéttanosok egy góllal vertek meg bennünket" – tudtuk meg Lengyel Gábor tanár úrtól.

A következő kézilabda esemény az iskolában a februárban megrendezésre kerülő farsangi kupa lesz.

10.D Média