Lányok napja

A Joyson Safety Systems megnyitotta kapuit a középiskolás lányok számára

 

Április 26-án került megrendezésre hetedik alkalommal a Lányok napja. Ezen a napon a vállalatok és kutatási intézmények fogadják a középiskolák hallgatóit. Ez a Miskolc déli ipari parkjában található gyáregységben sem történt másképp, kivéve, hogy a diákokat már nem a megszokott piros Takata logók várták, hanem egy új, kék-szürke-narancssárga dizájn. Ennek oka, hogy 2018. április 10-én lezárult a Takata vállalat összeolvadásának folyamata az amerikai érdekeltségű Key Safety Systems-szel. Ennek eredményeként alakult meg a Joyson Safety Systems. Az új vállalatcsoport globális központja Amerikában található, Auburn Hillsben, míg az Európai központja Németországban helyezkedik el, Aschaffenburgban.

A Joyson Safety System a világ most már második legnagyobb gépjármű biztonsági rendszereket gyártó cégeként légzsákokat, biztonsági öveket, kormánykerekeket gyárt.

A két vállalat összeolvadásával létrejött cég közel 7 milliárd USD éves árbevétel generálásával 98 helyszínen van jelen 25 országban, és világszerte több mint 50.000 munkavállalót foglalkoztat.

Ehhez hozzátartozik a miskolci gyáregység létszáma is, ami nemrég érte el a 1800 főt és tovább növekszik. Jelenleg is keresünk gépkezelő technikusokat, valamint alkalmazottakat irodai és mérnöki területekre.

A vállalat a Lányok napján túlmenően is nagy hangsúlyt fektet a jövő generáció támogatására, hiszen az új névvel az évek óta tartó jó kapcsolat a Miskolci Egyetemmel, az Andrássy Gyula Gépipari Szakgimnáziummal és Szakközépiskolával, a Bláthy Ottó Villamosipari Szakgimnáziummal valamint a Kandó Kálmán Informatikai Szakgimnáziummal töretlen, ahogy Miskolc város vezetésével is.

A Joyson Safety Systems munkáltatóként nagyszerű lehetőséget nyújt azok számára, akik olyan termékek előállításával szeretnének foglalkozni, amik nap mint nap életeket mentenek.

 

"Nagy örömmel tettünk immár második alkalommal a Joyson meghívásának eleget. A lányok napját kiemelten fontosságú rendezvénynek tartom, mivel ez lehetőséget nyújt, hogy a lányok bepillantsanak egy multinacionális nagyvállalat működésébe. A Joysonnál dolgozó kollégák nagy elhivatottságról tesznek bizonyságot, mely jó példát nyújt a lányok részére. Nagyon szívesen venném, ha a fiúknak is biztosítana ilyen lehetőséget a cég. Köszönöm, hogy részesei lehettünk a rendezvénynek, mely maradandó élményt jelent a tanítványaimnak. Remélem jövőre találkozhatunk újra!" Jakucs Gábor, tanár