F. Pollner Erika

2017. március 8-án adták át a Mol Új Európa Alapítvány Mester M Díjait a pesti Vigadóban.

A rangos elismerésben évente tíz olyan pedagógus részesülhet, aki a tehetséggondozás, tehetségtámogatás területén kiváló munkát végez. A díjat négy természettudományos, három művészeti területen dolgozó tanár, illetve három, az utánpótlás nevelésben kimagasló edző kaphatja meg.

Idén a művészeti terület egyik kitüntetettje iskolánk rajztanára, F. Pollner Erika tanárnő.

F. Pollner Erika a Miskolci Zrínyi Ilona Gimnázium művésztanára, aki mestere szakmájának és klasszikus értelemben mestere tanítványainak is. Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet értékelése szerint az ország legeredményesebb rajztanára. Tanítványai minden évben ott vannak az OKTV döntőjében, egykori tanítványai között találunk festő-, szobrász- és textilművészt, iparművészt, díszlettervezőt, dizájnert, illetve olyan divatfotóst is, aki a nagy világcégek divatbemutatóinak rendszeres meghívottja. 2015-ig tagja volt a művészettörténet tantárgy OKTV bizottságának. A Magyar Rajztanárok Országos Egyesületének Regionális vezetőségi tagja. Kreativitásra, önálló gondolkodásra nevel, a tanulók teljes személyiségét fejlesztő tanár.

Gratulálunk a díjhoz és további munkájához sok sikert kívánunk!