Erasmus+ program

A Miskolci Zrínyi Ilona Gimnázium tanulói idén is részt vettek az Erasmus+ programban. Ez éven olasz, német, lengyel és finn cserediákok látogattak Miskolcra.

A hét során megismertük a különböző országok kultúráit és azt, hogy miként is élnek a fiatalok más országokban. Az első napon ismerkedős játékokkal készültek nekünk, mely során sokat szórakoztunk. A napok során ellátogattunk Miskolc nevezetességeihez (Lillafüred, Diósgyőri vár, Barlangfürdő), nemzeti ünnepünkön Egerbe utaztunk, ahol a vár történelmi nevezetességeivel ismertettük meg vendégeinket. A Mini Olimpia során hősiesen helyt álltunk minden akadály ellenére. Délutánonként szabad program volt, felmentünk az Avasi kilátóba is és megmutattuk nekik Miskolcot a magasból. Az utolsó estén kihasználtuk a végső közös perceket, étterembe mentünk és megbeszéltük a hét emlékeit.

Úgy gondoljuk, a Comenius program egy nagyon hasznos és szórakoztató hét a diákok számára, mely során nem csak a nyelvet gyakoroljuk, de új embereket is megismerhetünk.

Szűcs Dorka, Szilágyi Zsófia 10.C

Letölthető dokumentumok: