"Veszett Acél Sas" szárnypróbálgatásai a Vörösmartyban

Szárnypróbálgatások címmel nyílt kiállítása Kiss Nórának, művésznevén Veszett Acél Sasnak szombaton a Vörösmarty Művelődési Házban. 
Nóra több rajzpályázatot nyert már, nyaranta kézműves táborokban fejleszti tudását a mai napig. 2013-tól a Miskolci Zrínyi Ilona Gimnázium rajztagozatos tanulója. 
Kiállítását rajztanára, F. Pollner Erika tanárnő nyitotta meg, aki elmondta, hogy Nóra alkotás közben mindig a maga útját járja, ragaszkodva saját elképzeléseihez. Szívesen készít állatportrékat, és kalandozik egy elvont világban. Többféle technikát megismerve, kipróbálva, újragondolva tér vissza a fekete-fehér grafikákhoz. 
Valódi szárnypróbálgatások ezek, melyeket mindenkori hangulatai, sikerei és kudarcai befolyásolnak. A kiállított képek megtekintése közben nyomon követhetjük kifelé irányuló növekvő energiáit, és az önmagába forduló elcsendesedést. 

A "Szárnypróbálgatások" című kiállítás március 14-éig tekinthető meg a VOKE Vörösmarty Mihály Művelődési Házban, hétköznapokon reggel 8 és délután 4 óra között.