OKTV díjátadó

2016. május 27-én tartották az idei OKTV díjátadó ünnepségét Budapesten, ahol az országos versenyben minden tantárgyból az első három helyezettet jutalmazzák.

Iskolánkból Viski Noémi 12. A osztályos tanuló került be a díjazottak közé, aki művészettörténetből végzett az első helyen.

2013 óta „Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért” díjban részesülnek az OKTV-n első helyezést elért tanulók felkészítő tanárai és azok a tanárok, akik évek óta eredményes felkészítő munkát végeznek. Így kapta meg az elsők között ezt a díjat Végvári Roberta és F. Pollner Erika tanárnő, ebben az évben pedig Szőke Anita és Dr. Lukácsné Eisner Éva tanárnő vehette át a kitüntetést Palkovics László oktatási államtitkártól.

Gratulálunk a díjazottaknak és további sikereket kívánunk!