Akikre büszkék vagyunk

Némedi Csaba

Némedi Csaba

1988-1992 között járt a Zrínyi Ilona Gimnáziumba, Rákos Zsuzsa osztályába, speciális orosz-általános tantervű osztályba. Érettségi után a Salzburgi Tartományi Klinikán általános egészségügyből és betegápolásból diplomát kapott. Aneszteziológus ápolóként dolgozott, emellett orvostudományt tanult.

2002 októberében kezdte tanulmányait a Bécsi Egyetemen színház-, film- és médiatudományi szakon. Ezzel egy időben többek között dal-és oratóriumtörténetet, kultúrtörténetet, olasz nyelvet tanult. 2003 februárjában és márciusában rendezőasszisztensként dolgozott a Schönbrunni Kastélyszínházban, később a Bécsi Állami Operában tevékenykedett, Wagner „Trisztán és Izolda” operájának újrafeldolgozásában vállalt munkát.

2007-ben és 2009-ben rendezőként nemzetközi zenei színházi vetélkedőkön vett részt Gioachino Rossini A reimsi utazás és Wolfgang Amadeus Mozart Az álruhás kertészlány című műveivel. 2012-ben a Kirchstetteni Kastély Klasszikus Fesztiváljának lett a művészeti vezetője. 2011-ben Johann Strauss A denevér című művével debütált itt. A produkciót Maecenas-Díjjal jutalmazták.

További, általa rendezett darabok többek között Budapesten a Művészetek Palotájában: Richard Strauss A béke napja és Daphne című művei Kocsis Zoltán zenei vezetésével, valamint Vincenzo Bellini Puritánok című művének újrafeldolgozása.

2014 októberében a Bécsi Egyetemen filozófiai és zenei doktori tanulmányokat kezdett. Elsődleges kutatási területei közé tartozik az olasz Belcanto kora és a magyar opera története a 20. században.

https://www.operabase.ch/a2list.php?name=Csaba_N%25C3%25A9medi&aid=20563&lang=de

https://www.mupa.hu/program/irodalom-film-kiallitas/strauss-operak-bemutatoja-a-mupa-dokumentumfilmje-2017-11-06_18-00-bbnh

 
 

További büszkeségeink

Simkó Katalin

Simkó Katalin

színésznő
Dőry Brigitta

Dőry Brigitta

bábszínész
Kurucz Dániel

Kurucz Dániel

színész
Zsíros Gábor

Zsíros Gábor

táncos, koreográfus