Akikre büszkék vagyunk

Dőry Brigitta

Dőry Brigitta

Nevem Dőry Brigitta, 2012-ben végeztem a Zrínyi Ilona Gimnázium dráma tagozatán. Érettségi után a Nemes Nagy Ágnes Színészképzésére nyertem felvételt. Egy évig jártam ide, s ez idő alatt sokat tanultam itt.

2013. nyarán a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemre felvételiztem, ami sikeresnek bizonyult. Ez a harmadik évem bábszínész szakon.  Osztályvezető tanárom dr. Kozsik Ildikó. Az évek során megismerkedtünk különböző technikákkal, jelenleg az osztályommal Vásári bábjátékot játszunk az egyetem színpadán, valamint a mesteri osztály Papírmese című előadásában is játszom, amely egy nonverbális animációs színházi előadás. Nagyon sok bábot készítünk, s ezekkel csináljuk a vizsgaelőadásokat is.

Egy rendező szakos diák vizsga előadásában is részt vettem a tavalyi év végén, melynek címe Don Juan hazatér a háborúból. A 3 év alatt több báb-, gyerekszínházi, színházi fesztiválon vettünk részt, Magyarországon és Romániában egyaránt.

Másodéves hallgatóként lehetőségem nyílt ösztöndíjjal egy félévet a Kaposvári Egyetem másodéves színész osztályában tanulni Uray Péter osztályában.  Szintén nagyon sokat tanultam itt, és rengeteg pozitív élménnyel gazdagodhattam.

Idén végzek az alapképzéssel az egyetemen, szeptembertől pedig a Griff bábszínházhoz szerződök. A színház mellett a mesteri osztályt is szeretném elvégezni, amely októberben kezdődik, és még két évet ölel fel.

További büszkeségeink

Zsíros Gábor

Zsíros Gábor

táncos, koreográfus
Kurucz Dániel

Kurucz Dániel

színész
Markovics Gábor

Markovics Gábor

festőművész
Simkó Katalin

Simkó Katalin

színésznő